+36 (20) 588 6929 balase@senecabeszedstudio.hu

Hangterápiás Mesterkurzus_2023

„Kedves Eszter! Nagyon tetszett a kurzus, szakmai és emberi szempontból egyaránt. Negatívumot nem tudok írni. J” (B.N.É.)

„Rengeteget tanultam! Kiváló tanfolyam volt! Lehet kutakodni!” (n.n.)

„Inspiráló volt a képzés, kár, hogy ilyen rövid ideig tartott.” (P.Sz.)

„Két csodás személyiségű előadóval ismerkedhettünk meg és fantasztikus előadásokat hallgathattunk. Köszönet érte!” (Sz.Zs.)

„Nem csupán test-tudat, de HANG TUDAT is létezik, erre jöttem rá ebben a kurzusban. És az egésznek egy gyönyörű rendszerben, kiegyensúlyozottan, harmóniában kell működnie. Köszönöm, Eszter! Kicsit többet hallgattam volna a hang, az intonáció agyi beidegződésének rendszeréről.” (n.n.)

„Tetszett, hogy fejlődhettem, nem tetszett a sok ülés.” (n.n.)

„Nóra nagyon tetszett, a helyiség kicsit kicsi.”  (n.n.)

„A Hangterápiás Mesterkurzus átfogó jellegű, lényegre törő volt. Szuper lenne egy harmadik alkalom, ahol több gyakorlatot személyesen is kipróbálhatunk.” (n.n.)

„Eszter! Köszönöm, hogy még mindig ilyen energikus és igényes vagy. Micsoda érték volt ez a kurzus! Dr. Hacki Tamás elegáns stílusa élvezhetővé tette a számomra picit nehéz témát. Nóra óriásit fejlődött, még tartalmasabb lett!” (Sz.E.)

„Nagyon jó volt, élvezet volt Nóra lelkes, informatív és gyakorlatias előadását hallgatni! Köszönjük a lehetőséget!” (S.A.)

„Köszönöm a lehetőséget, azért külön hálás köszönet, hogy az online térben lévőkre (ránk) is nagyon odafigyeltek! Hatalmas élmény volt számomra ez a két nap.” (Kira)

„Remek előadások voltak, köszönöm! Technikailag talán nem szerencsés egy hangképzéssel kapcsolatos kurzus a Zoom-on, mert a példákat nemmindig hallottuk. De összességében hihetetlenül hasznos volt!” (L.A.)

„Szívből köszönjük a lehetőséget! A tegnapi elméleti összefoglalás és mai gyakorlatias előadás  is fantasztikus volt. Nóra mindig informatív, gyakorlatias előadását hallgatni ismét öröm volt a számomra. Várjuk a következőt!” (Nikolett)

„Az online részvétel lehetőségét köszönöm, másként nem tudtam volna megoldani a részvételt. Mindkét előadó sokat adott hozzá csekély tudásomhoz. Nagy lehetőségnek élem meg. Remélem, legközelebb élőben is részt tudok venni, de ez most így alakult.” (Sz.M.)

„A Mesterkurzus sokat segített abban, hogy megértsük s hangképzés terápiájának újszerű megközelítését. A rendkívül szemléletesen bemutatott elméleti alapokra átgondoltan, logikusan, és visszahivatkozva épült rá a sokszínű és áttekinthető terápiás módszertan. KÖSZÖNÖM!” (B.J.)

„Izgalmas volt hang-, beszéd- és nyelésterapeutaként is részt venni a kurzuson. Élvezetes volt hallgatni az előadók szakmai tudását és lelkes magyarázatait. Kifejezetten tetszett, hogy rendszerben gondolkodtunk a kurzuson és funkció mellé nemcsak patológiát, hanem célzott gyakorlatokat is rendeltünk. Bízom benne, hogy legközelebb picivel több hely áll majd rendelkezésre és személyesen is ott tudok lenni az előadásokon.” (N.K.)